Hírek

Szeptemberi közönségtalálkozók

Szeptember 21-én, szerdán 18 órakor a Balett Barátok Köre tart találkozót a balettszínház új székhelyén, a Kaszap István utca 6. szám alatti épületben, a szeptember 26-án, péntek 18 órakor a Hattyúk tava előadás előtt a Vörösmarty Színház kávézójában lesz közönségtalálkozó.

Új évad, új székhely

A Székesfehérvári Balett Színház életében – négy évvel ezelőtti megalapítása óta – jelentős mérföldkő volt, hogy augusztusban új otthonba költözhetett. A 2022/2023-as évadról már a Kaszap István utcai székhelyen tartottak sajtótájékoztatót augusztus 24-én, szerdán dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Lehrner Zsolt alpolgármester és Egerházi Attila igazgató részvételével.

A Székesfehérvári Királyi Napok gálaműsora

A Székesfehérvári Balett Színház 2022-ben is részt vett a Székesfehérvári Királyi Napokon. A társulat az augusztus 20-i összművészeti gálaműsorban mutatott be egy részletet a Percről percre című táncszínházi estből.

Új otthonunk a Kaszap utcában

Az épület ünnepélyes átadásán köszöntőt mondott dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Egerházi Attila igazgató, és a tulajdonos Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola képviseletében Rodics Eszter elnök.

Fantomfájdalom Kolozsváron

A Székesfehérvári Balett Színház a Fantomfájdalom című előadásával vesz részt 2022. augusztus 16-án Erdély legnagyobb kulturális fesztiválján, a 13. Kolozsvári Magyar Napokon.

Café de la Danse Fesztivál

2022. július 29-30-án újra megrendezik a tavaly elsöprő sikert aratott, a Kossuth-díjas Frenák Pál és társulata által Café de la Danse fantázianéven rendezett, kétnapos, kortárs táncfesztivált Kápolnásnyéken.

Újra itt a Hattyúk tava

A Székesfehérvári Balett Színház újrafogalmazta a klasszikus balettet: aki kíváncsi, milyen a Hattyúk tava Egerházi Attila rendező-koreográfus olvasatában, az 2022. április 14-én a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, április 19-én a budapesti Nemzeti Táncszínházban megnézheti a kétfelvonásos táncszínházi produkciót.

1222 – Aranybulla-emlékév

Székesfehérvár gazdag és sokrétűen színes kulturális életének legjelentősebb intézményei összművészeti történelmi produkcióval készülnek az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója tiszteletére.

Koreográfus showcase 2022-ben is

A Székesfehérvári Balett Színház 2022. június 9-én, csütörtökön 19 órakor újra lehetőséget ad a társulat táncművészei számára az alkotásra. Azt est koreográfusai Cristina Porres Mormeneo, Fernando Gabriel Luis Luis, Kovalszki Boglárka, Elinor Ostrovsky, Valerio Zaffalon és Maria Fernanda Losada lesznek.

Percről percre: az irodalom és a táncszínház találkozása

Az irodalom és a táncszínház találkozik a Vörösmarty Színházban Örkény István és L. Simon László művei, Egerházi Attila és Ole Kristian Tangen koreográfiái által a Székesfehérvári Balett Színház Percről percre című bemutatóján 2022. május 25-én, szerdán 19 órakor, melyhez az előadás előtt, 18.15 órakor közönségtalálkozót is szerveznek a színház kávézójában.

Vendég balettmesterünk: Josè Cruz

Ezen a héten Josè Cruz spanyol balettmester tart reggelente klasszikus balettgyakorlatot a társulatnak.

Holnap bemutató: 1222

Már közel a telt ház, nagy az izgalom az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója tiszteletére készült ünnepi előadás előtt: a nézők és a művészek is várják már a Vörösmarty Színház, a produkciót létrehozó Székesfehérvári Balett Színház, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba Regia Táncegyesület, valamint a székesfehérvári Vox Mirabilis Kamarakórus különleges bemutatóját, melyet két alkalommal is előadnak április 24-én.