Könyvbemutató és beszélgetés Müller Péterrel
Aktuális
2023. október 26-án, Cirkusz című előadásunk után sok szeretettel várják az érdeklődőket a Vörösmarty Színház kávézójába, ahol Müller Péter Kossuth- és József Attila-díjas íróval beszélgetnek legújabb könyvéről, a Játék az életünk című kötetről.
A beszélgetést követően dedikálásra is lesz lehetőség, illetve a résztvevők meg is vásárolhatják az író legújabb kötetét. (Cirkusz című előadásunk nézői 10% kedvezménnyel vásárolhatják meg a könyvet.)
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni az alábbi űrlap kitöltésével lehet: https://forms.gle/tGnFtdP32mf56STW9
"Ha megkérdeznéd, melyik az a két szó, ami a legfontosabb az életemben, azt felelném: a játék és az öröm. A többi már ebből következik, sőt ez a kettő is egymásból, mert az öröm abból születik, hogy játéknak tartjuk az életet. Gondolkozni is örömmel kell, és szeretni is csak azzal lehet. Ahol a gondolkodás gond, és a szeretet szenvedés, az nem igazi gondolat, és nem igazi szeretet. Ludus amoris azt jelenti, hogy a teremtés nem más, mint a Teremtő örömteli játéka. A világ is, a szerelem is. Nem véletlen, hogy az "evangélium" szó azt jelenti: örömhír.
Volt már, hogy kijelentettem, valószínűleg nem írok több könyvet. De amíg kedvem van játszani, írok. Nem az olvasóimnak, hanem a játszótársaimnak. Játszani csak együtt lehet"
![Könyvbemutató és beszélgetés Müller Péterrel borítóképe](https://fehervaribalett.hu/storage/news/208/image/363/mullerpeter20231026-2.jpg)
Kapcsolódó hírek
![](https://fehervaribalett.hu/storage/news/182/image/299/unballo_kiemelt.jpg)
Un Ballo és CIRKUSZ Budapesten
![](https://fehervaribalett.hu/storage/news/186/image/302/Nyugdijasok_karacsonya-0174-1200x480.jpg)
Diótörő és Cirkusz a Nyugdíjasok karácsonyán
![](https://fehervaribalett.hu/storage/news/190/image/306/cirkusz_1200x480.jpg)
Cirkusz a Vörösmarty Színházban
![](https://fehervaribalett.hu/storage/news/188/image/304/muller_peter-1200x480.jpg)