Hírek

Café de la Danse

A társulatunk is részt vesz a Café de la Danse kétnapos, ingyenes rendezvényen, melyen az érdeklődők megismerkedhetnek a kortárs tánccal Kápolnásnyéken augusztus 27-én és 28-án.

Köszönjük Szarvas!

Nagy közönség sikert aratott a Fantomfájdalom című előadás, melyet közel hatszáz néző élvezhetett a Szarvasi Vízi Színház különlegesen szép környezetben megépült szabadtéri játszóhelyén.

Az Egyensúlyünneppel elkezdődött

Már hagyományosnak mondható, hogy a Székesfehérvári Királyi Napok nyitóceremóniáján a Székesfehérvári Balett Színház társulata is részt vesz. Idén sem volt ez másként: az Egyensúlyünnep című dramatikus történelmi játékban a színészek előadását táncosok, zenészek és artisták jelenetei színesítették.

Készülünk az Egyensúlyünnepre

Augusztus 13-án, pénteken a balettszínház társulata is részt vesz a Székesfehérvári Királyi Napok látványos megnyitóján, az Egyensúlyünnep című dramatikus történelmi játékon, melynek ma tartottuk a helyszíni összpróbáit a Nemzeti Emlékhelyen.

Hároméves a balettszínház!

Évadnyitó társulati ülést tartottunk augusztus 5-én a Már vártalak kávézóban. Egerházi Attila igazgató beszámolt az előző évad eredményeiről, a lezárult „Mozdulj Fehérvár!” CLLD pályázatról, a tervezett bemutatókról, a repertoáron tartott előadásokról, az őszi vendégjátékokról, a társulat nyári programjairól, valamint a művészállomány személyi változásairól.

A Fantomfájdalom újabb utazásai

Az elsőként az M5 televíziós csatornán közvetített, a trianoni veszteségről szóló Fantomfájdalom táncdrámát tovább utaztatjuk az országban, a partiumi, valamint a határon túli magyar területeken.

Egyensúlyünnep

Augusztus 13-án, pénteken a balettszínház társulata is részt vesz a Székesfehérvári Királyi Napok látványos megnyitóján, az Egyensúlyünnep című dramatikus történelmi játékon.

Fantomfájdalom a Táncfesztiválon

A Győri Balett júniusban rendezi meg a 16. Magyar Táncfesztivál és 6. Gyermek Táncfesztivált. A Székesfehérvári Balett Színház Fantomfájdalom című előadásának internetes közvetítése 2021. június 18-án, pénteken lesz.

Koreográfus showcase Székesfehérváron

Új és izgalmas kihívás a Székesfehérvári Balett Színház táncosai számára a koreográfus showcase, melynek során a társulat néhány tagja koreográfiákat készít és mutat be a Pelikán Fészekben 2021. június 16-án, szerdán 19 órakor.

Tánclabor

Kiszakadna a mindennapi élet forgatagából? A társulat 2021. június 21. és 26. között tánckurzusra várja az – akár amatőr, akár a tánccal korábban már foglalkozó – érdeklődőket, akik a társulat kiváló táncművészeitől, táncoktatóitól, balettmestereitől különböző táncstílusokat és -technikákat sajátíthatnak el.

Hattyúk tava bemutató

Újra közönség előtt táncolhatunk: a Hattyúk tava bemutatója a Nemzeti Táncszínházban lesz június 4-én, pénteken 19 órától élőben, a Nagyteremben, melyre jegyek még kaphatók.

Házhoz jön a táncművészet

A Nemzeti Táncszínház online bemutatói közé júniusban a mi előadásaink is bekerülnek: június 5-én, szombaton a Fantomfájdalom, június 10-én, csütörtökön a FRANC, június 12-én, szombaton a Hattyúk tava című előadás látható 20.30 órai kezdettel.