Bartók Tavasz: Parádé
Aktuális
A Parádé című előadás a Bartók Tavasz keretében a Székesfehérvári Balett Színházzal közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg.
A Parádé című előadás a Bartók Tavasz keretében a Székesfehérvári Balett Színházzal közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg 2022. április 3-án, vasárnap és 4-én, hétfőn 19 órakor.
Fotó: Nagy Attila / Müpa
A legendás Boban Marković és zenekara 2019-ben készítette el Mrak (Sötétség) című lemezét, melyet egy magyar – elsősorban világzenére és népzenére specializálódott – kiadónál jelentetett meg. A kiadvány zenei anyaga egyszerre tradicionális és aktuális, ismerős és idegen, harsány és visszafogott, az egyes számok spontán módon születtek meg, az ihlet forrása pedig a közös muzsikálás öröme volt. Ebből a zenéből nőtt ki a Székesfehérvári Balett Színház – Egerházi Attila rendező-koreográfus által megálmodott és megalkotott – előadása, mely műfaját tekintve valahol a szcenírozott koncert és a kortárs táncszínház határán helyezkedik el. A Parádé egy életérzést fogalmaz meg, Boban Marković rendkívül dinamikus, egyúttal dramatikus zenei világa olyan jeleneteket, képeket hív elő, melyek egyszerre tűnnek ironikusnak és szarkasztikusnak, ugyanakkor összhatásukban egy teljes világot reprezentálnak.
Az előadás alkotói:
Közreműködik: Boban Marković Orkestar
Zene: Boban Marković
Díszlet, fény: Egerházi Attila
Jelmez: Dusána Heráková
A koreográfus munkatársa, próbavezető balettmester: Cristina Porres Mormeneo
Koreográfus, rendező: Egerházi Attila
Az előadás a Bartók Tavasz hivatalos oldalán:
2022. április 3., vasárnap: Székesfehérvári Balett Színház: Parádé – bemutató
2022. április 4., hétfő: Székesfehérvári Balett Színház: Parádé
A műsorfüzet az alábbi linken érhető el.
Az előadással kapcsolatban Egerházi Attila igazgató az alábbi interjúkat adta:
LIBRARIUS kortárs kult magazin: Parádé Boban Marković zenéjére – interjú Egerházi Attila koreográfussal
PAPAGENO: Boban Marković inspirálta a Székesfehérvári Balett új bemutatóját – interjú Egerházi Attilával
A borítókép forrása a Bartók Tavasz hivatalos Facebook-oldala.