Hírek
Nyári táncszínház a veronai szerelmesekkel
A város színházi évadát meghosszabbítva a Székesfehérvári Balett Színház június 19-én és 21-én is tart előadást a Rómeó és Júlia táncdrámából a Vörösmarty Színházban.
DTIE-programmal bővítette repertoárját a város balettszínháza
A DTIE (Dance Theatre In Education) műfajával Székesfehérvár eddig még nem találkozott: ez a középiskolás diákoknak, osztályoknak készült oktatási program a pedagógiai gyakorlatot ötvözi a professzionális táncelőadás előnyeivel.
A Magyar Táncművészek Szövetségében a Székesfehérvári Balett Színház
A Magyar Táncművészek Szövetsége – a magyar táncszakma legjelentősebb és legrangosabb grémiuma – május 27-i elnökségi ülésén felvette tagjai sorába a Székesfehérvári Balett Színházat. Külön megtiszteltetés a társulat számára, hogy a Székesfehérvár város vezetése által tavaly alapított kulturális intézményt egy évadnyi sikeres működését követően, a szokásosnál rövidebb időn belül vették fel a szervezet tagjai közé.
Rómeó és Júlia kedvcsináló
Az évad végéig még többször látható legújabb nagyszínházi előadásunk, a Rómeó és Júlia című táncdráma a Vörösmarty Színházban. A produkcióból készült egy remek ajánló is, amelyet Youtube-csatornánkon nézhetnek meg.
Veronai szerelmesek a balettszínpadon
Új nagyszínházi bemutatóra készül a Székesfehérvári Balett Színház: a Shakespeare klasszikus műve alapján, Prokofjev zenéjére készült Rómeó és Júlia című háromfelvonásos balettet május 12-én láthatja először a közönség a Vörösmarty Színházban. A produkcióról dr. Cser-Palkovics András polgármester és Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója, a darab rendező-koreográfusa tartott sajtótájékoztatót.
A veronai szerelmesek története táncban elmesélve
A tavalyi, nagy sikerű Diótörő után új nagyszínházi bemutatóra készül a Székesfehérvári Balett Színház: a Shakespeare klasszikus műve alapján, Prokofjev zenéjére készült Rómeó és Júlia című háromfelvonásos balettet május 12-én láthatja először a közönség a Vörösmarty Színházban.
Male dancers wanted!
The Royal Ballet Fehérvár under the leadership of Attila Egerházi is looking for male dancers with strong classical and contemporary dance performing skills for the 2019/2020 season.
Elfogadták a Rómeó és Júlia terveit
A Székesfehérvári Balett Színház következő nagyszínházi bemutatója Prokofjev Rómeó és Júlia című táncdrámája lesz: a háromfelvonásos nagybalettet Egerházi Attila koreográfiájával és rendezésében viszi színre a társulat.
Nyílt nap volt a balettben
Február 16-án ismét nyílt napot tartottunk a Táncházban, és erre az alkalomra, amelyet a ház nagytermében rendeztünk meg, a szokásosnál több nézőt invitáltunk.
Februárban újra nyílt nap
Februárban ismét nyílt napra invitálja a Székesfehérvári Balett Színház a tánc, a színház és a táncszínház iránt érdeklődő nézőket, akik szeretnének betekintést nyerni a város balettszínházának kulisszái mögé: február 16-án, szombaton 10 órától a Táncházban a vállalkozó szelleműek akár együtt is táncolhatnak a társulat tagjaival.
Meghallgatást tartottunk
Százötvenen jelentkeztek a társulatunk által meghirdetett próbatáncra: felhívásunkban kiemelkedő tánctechnikai, valamint erőteljes előadóművészi képességekkel rendelkező férfi és női táncosokat kerestünk következő évadunkra.
Nyílt nap Rómeóval és Júliával
Idei első nyílt napját tartotta ma a Székesfehérvári Balett Színház a Malom utcai Táncház tükrös termében. A részvevők megismerkedhettek a táncosok mindennapjaival, és Fehérváron elsőként ők láthattak részleteket a társulat készülő nagyszínházi produkciójából, a Rómeó és Júliából.