Hírek
Ismét nyílt nap a balettben
A 2020-as év első nyílt napjára invitálja a Székesfehérvári Balett Színház a tánc, a színház és a táncszínház iránt érdeklődő nézőket, akik szeretnének betekintést nyerni a város balettszínházának kulisszái mögé: január 25-én, szombaton 10 órától a Művészetek Háza színháztermében a vállalkozó szelleműek akár együtt is táncolhatnak a társulat tagjaival.
Szinkronkorisok a balettben
A Székesfehérvári Szinkronkorcsolya Szakosztály Juvenil csapatát látta ma vendégül a Székesfehérvári Balett Színház társulata a Művészetek Háza színháztermében, a társulat egyik próbahelyszínén. Az ifjú balettrajongók belenéztek egy repertoárpróbába, majd beszélgettek a társulat tagjaival.
Vendégünk Juhani Teräsvuori
A Székesfehérvári Balett Színház vendége ezekben a napokban a nemzetközi táncélet egyik legkiemelkedőbb és legtöbbet foglalkoztatott balettmestere, Juhani Teräsvuori. A finn balettmester Egerházi Attila igazgató meghívására érkezett Székesfehérvárra, és egy héten keresztül tart balettgyakorlatokat társulatunknál.
Táncművészeink a Homokrajzokról
Életről, halálról, félelmeinkről, törékeny emberi kapcsolatainkról szól a balettszínház őszi bemutatója. Ennek kapcsán kérdeztük táncosainkat arról, melyek a legfontosabb emberi kapcsolataik, volt-e már nagy csalódás az életükben, ki életük meghatározó személyisége, milyen félelmeik vannak – és mit jelent számukra az elmúlás.
Homokrajzok: szerdán premier
Október 16-án, szerdán 19 órakor mutatjuk be Homokrajzok című táncszínházi estünket a Vörösmarty Színházban. Az esten három egyfelvonásos kortárs balettet láthat a táncot kedvelő közönség, Kristian Ole Tangen és Egerházi Attila koreográfiáival.
Homokrajzok a Vörösmarty Színházban
Négy új bemutatót tervez a Székesfehérvári Balett Színház ebben az évadban, ezek közül az elsőt hamarosan, október 16-án mutatja be a társulat a Vörösmarty Színházban. A Homokrajzok című előadásban három kortárs balettet láthatnak majd a táncot kedvelők. A bemutatóról Brájer Éva alpolgármester, Egerházi Attila balettigazgató és Kristian Ole Tangen koreográfus tartott sajtótájékoztatót.
Indul az évad a város balettszínházában
Négy új bemutatót tervez a Székesfehérvári Balett Színház, ezek mellett műsoron tartja a most zárult évad produkcióit is – az új darabok és a korábbi két nagyszínházi darab bérletben is látható lesz. A jegyek és a bérletek árusítása szeptember 9-én kezdődik. Új táncosok, új gyakornokok szerződtek a társulathoz: a következő szezont összesen tizenhárom táncossal és hét gyakornokkal indítja a város balettszínháza. Az előttünk álló évadról Brájer Éva alpolgármester és Egerházi Attila balettigazgató tartott sajtótájékoztatót.
Művészeti titkárt keresünk
A Székesfehérvári Balett Színház a „közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi xxxiii. törvény 20/a § alapján pályázatot hirdet művészeti titkár munkakör betöltésére. Jelentkezési határidő: 2019. augusztus 26.
Négy új bemutatót tervez a város balettszínháza
Cselekményes balett, táncdráma, kortárs balettekből álló táncszínházi est és gyerekeknek szóló mesebalett is szerepel a Székesfehérvári Balett Színház következő évadtervében: a város balettszínháza négy új bemutatót tervez, és ezek mellett műsoron tartja a most zárult évad produkcióit is.
Szerelmes táncok – a tánc szerelmeseinek
A Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ szabadtéri színpadán idén nyáron több újdonsággal várják a közönséget esténként. Ezek között az első a Székesfehérvári Balett Színház Szerelmes táncok című, három egyfelvonásos balettből összeállított estje lesz június 28-án, pénteken 20.30-kor. A produkcióról ma sajtótájékoztatón számolt be Szigli István önkormányzati képviselő és Egerházi Attila balettigazgató.
Szerelmes táncokkal zárjuk a júniust
Szerelemmel átszőtt, látványos és dinamikus produkcióit hozza el a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ szabadtéri színpadára a Székesfehérvári Balett Színház június 28-án, pénteken 20.30-kor a Szerelmes táncok című est keretében.
Nyári táncszínház a veronai szerelmesekkel
A város színházi évadát meghosszabbítva a Székesfehérvári Balett Színház június 19-én és 21-én is tart előadást a Rómeó és Júlia táncdrámából a Vörösmarty Színházban.