Hírek

Fantomfájdalom Gödöllőn

A gödöllői Művészetek Háza látja vendégül a Székesfehérvári Balett Színház társulatát 2023. október 22-én, vasárnap 19 órakor. A Hegedűs Gyula Színpadon a Fantomfájdalom című táncdrámát mutatják be. 

Jelmezkiállítás

Ötéves a Székesfehérvári Balett Színház. Az ünnep alkalmából november 2-án, csütörtökön 18 órakor jelmezkiállítás nyílik a Szent István Király Múzeum Rendház épületében (Székesfehérvár, Fő utca 6.).

Könyvbemutató és beszélgetés Müller Péterrel

2023. október 26-án, Cirkusz című előadásunk után sok szeretettel várják az érdeklődőket a Vörösmarty Színház kávézójába, ahol Müller Péter Kossuth- és József Attila-díjas íróval beszélgetnek legújabb könyvéről, a Játék az életünk című kötetről.

Egerházi Attila a Nemzeti Táncszínház kulisszajárásán

Az idén 20 éves Nemzeti Táncszínház a születésnap alkalmából indított ingyenesházjárásokat még tavaly januárban, melynek keretében az érdeklődők a díszletraktárbólindulva a színpadon át egészen a próbateremig végigjárhatják az épületet, mintha csak egy táncelőadás útját követnék.

Új bemutatónk: Nomádok

A Székesfehérvári Balett Színház Egerházi Attila rendező-koreográfus vezetésével ismét ősbemutatóra készül. A közönség 2023. november 8-án, szerdán 19 órakor láthatja a Vörösmarty Színházban a Nomádok című előadást.

Szabad egy táncra?

Szeptember 23-án kezdődik a Székesfehérvári Balett Színház 2023/24-es bérletes szezonja. Idén öt előadással készül a balettszínház: látható lesz a Játék a tűzzel, a Cirkusz, az Aladdin, a Diótörő, az ötödik előadás pedig az idei évad ősbemutatója, a Nomádok lesz.

Ötéves a Székesfehérvári Balett Színház

Idén augusztusban ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját a Székesfehérvári Balett Színház. A társulat a jól ismert darabok mellett egy bemutatót is tervez a 2023-2024-es színházi évadra, új bérleteket fognak árusítani, valamint a Székesfehérvári Királyi Napok keretében is fellépnek egy különleges produkcióval. A részleteket csütörtökön délelőtt ismertették a Székesfehérvári Balett Színház otthonában.

Parádé a Székesfehérvári Királyi Napokon

Különleges élmény lesz a Zichy-színpadon augusztus 18-án, pénteken 20.30 órakor a Parádé című előadás, amely a Boban Marković Orkestar és a Székesfehérvári Balett Színház közös produkciója.

Nagy sikerrel zárult a Prágai Kamarabalett előadása Székesfehérváron

A Prágai Kamarabalettet, Csehország legnagyobb professzionális, független tánctársulatát láttuk vendégül a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében. A Székesfehérvári Balett Színház számára a Színházi Olimpia a nagy sikerű vendégelőadással még nem ért véget. A Budapest Táncszínház meghívására április 14-én a Parádé és a Bolero című darabjainkat mutatjuk be a fővárosban.

10. Színházi Olimpia: vendégünk a Prágai Kamarabalett

A 10. Színházi Olimpia alkalmából, a Székesfehérvári Balett Színház meghívására 2023. április 4-én, kedden 19 órakor a Vörösmarty Színházban tart előadást a Prágai Kamarabalett, Csehország legnagyobb professzionális, független tánctársulata.

Cirkusz a Vörösmarty Színházban

A Székesfehérvári Balett Színház a budapesti bemutatója után 2023. március 17-én, pénteken 19 órakor elhozza a Cirkuszt Székesfehérvárra is. A Vörösmarty Színházban előadják az Idézőjelek, az Un Ballo és a CIRKUSZ című darabjaikat.
Nem létező kép

ELMARAD! Balett Barátok Köre: Rómeó és Júlia

Kedves Közönségünk! A február 20-i Balett Barátok Köre találkozónk betegség miatt elmarad. Megértésüket köszönjük.