Hírek
Nyílt nap Rómeóval és Júliával
Idei első nyílt napját tartotta ma a Székesfehérvári Balett Színház a Malom utcai Táncház tükrös termében. A részvevők megismerkedhettek a táncosok mindennapjaival, és Fehérváron elsőként ők láthattak részleteket a társulat készülő nagyszínházi produkciójából, a Rómeó és Júliából.
Felhívás próbatáncra
Az Egerházi Attila által vezetett Székesfehérvári Balett Színház kiemelkedő klasszikus balett és modern tánctechnikai, valamint erőteljes előadóművészi képzettséggel, illetve képességekkel rendelkező férfi és női táncosokat keres a balettszínház 2019/20-as színházi évadára.
Januárban ismét nyílt nap!
Januárban ismét nyílt napra invitálja a Székesfehérvári Balett Színház a tánc, a színház és a táncszínház iránt érdeklődő nézőket, akik szeretnének betekintést nyerni a város balettszínházának kulisszái mögé: január 26-án, szombaton 10 órától a Táncházban a vállalkozó szelleműek akár együtt is táncolhatnak a társulat tagjaival.
Diótörő kedvcsináló
Idén már csak néhány előadás erejéig látható, de nem titok: jövőre is lesz Diótörő, hiszen társulatunk célja, hogy a város és a megye színházat és táncot szerető közönségének saját Diótörő előadása legyen, amelyet minden évadban műsorra tűzünk majd a karácsonyi időszakban. Első nagybalettünkből készült egy remek ajánló is, amelyet Youtube-csatornánkon láthatnak.
Diótörő: két nap múlva premier
A Székesfehérvári Balett Színház első nagybalettjének bemutatóját, a Diótörő című családi balettet december 14-én, pénteken 19 órakor láthatja a közönség a Vörösmarty Színházban. A produkcióról ma tartottak sajtótájékoztatót, stílszerűen a balett díszletében, a színpadon.
Felavatták a stadiont
Ünnepélyes keretek között ma délután adták át a MOL Aréna Sóstó stadiont. A látványos megnyitón Pixa és a Wellhello szórakoztatta a közönséget, a rendezvényen a Székesfehérvári Balett Színház is fellépett egy látványos táncetűddel, amelyet Egerházi Attila, a társulat igazgatója erre az alkalomra készített.
Nyílt napot tartottunk
Nyílt napra hívtuk a táncot szerető közönséget: a Malom utcai Táncház tükrös termében az érdeklődők láthatták, hogyan, mivel telnek a táncosok mindennapjai, megismerhettek jó néhány balettmozdulatot és szakszót, és ízelítőt kaptak társulatunk új bemutatójából, a Diótörő című egész estés balettből is.
Pillantás a kulisszák mögé
Nyílt napot rendezünk november 17-én, szombaton tíz órától a Táncházban. Az eseményre szeretettel várjuk a tánc, a színház és a táncszínház iránt érdeklődő nézőinket, akik szeretnének betekintést nyerni a város balettszínházának kulisszái mögé.
Varázslatos darab készül
Ma délelőtt tartotta a Székesfehérvári Balett Színház a Diótörő családi balett tervelfogadását. Egerházi Attila, a produkció rendező-koreográfusa bevezetőjében leszögezte: az előadás alapvetően gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek szól, ezért az egész látványvilágot ennek megfelelően alakítják ki.
Sikert aratott a Bolero
Nagy sikerrel mutattuk be új kortárs táncszínházi estünket a Vörösmarty Színházban: a Bolero című összeállításban öt produkciót láthatott a közönség. Előadás előtt „Beszéljük meg!” címmel találkozóra is invitáltuk a műfaj kedvelőit a teátrum kávézójába.
„A balettet nem érteni, érezni kell”
Első triple build-estjét mutatja be a Székesfehérvári Balett Színház október 16-án, kedden 19 órakor a Vörösmarty Színházban. A Bolero című estben öt kortárs táncszínházi darabot visznek színre, három felvonásban. Az előadás előtt közönségtalálkozóra is invitálják a műfaj iránt érdeklődőket – erről tartottak szerdán – táncos ízelítővel fűszerezett – sajtótájékoztatót a Táncházban.
Láposi Réka kapta a Pro Theatro-díjat
A Vörösmarty Színházban a 2018/2019-es színházi évadot nyitó előadáson adta át dr. Cser-Palkovics András polgármester a „Pro Theatro Civitatis Albae Regalis” díjat. A Székesfehérvár Önkormányzata által alapított elismerést a Vörösmarty Színházban a kollégákért és a közönségért, valamint a tehetséggondozásban végzett munkájának, a beavató színházi foglalkozások megszervezésének elismeréseként vehette át Láposi Réka.