A veronai szerelmesek története táncban elmesélve
Aktuális
A tavalyi, nagy sikerű Diótörő után új nagyszínházi bemutatóra készül a Székesfehérvári Balett Színház: a Shakespeare klasszikus műve alapján, Prokofjev zenéjére készült Rómeó és Júlia című háromfelvonásos balettet május 12-én láthatja először a közönség a Vörösmarty Színházban.
A tavalyi, nagy sikerű Diótörő után új nagyszínházi bemutatóra készül a Székesfehérvári Balett Színház: a Shakespeare klasszikus műve alapján, Prokofjev zenéjére készült Rómeó és Júlia című háromfelvonásos balettet május 12-én láthatja először a közönség a Vörösmarty Színházban.
A Hamlet mellett Shakespeare legismertebb és legtöbbet játszott darabja a két ellenséges veronai család gyermekeinek tragikus szerelmét bemutató mű. Örök érvényű gondolatok és emberi viszonyok, az érzelmek legszélesebb skálája jelenik meg a történetében, amely számtalan feldolgozást megélt, készült belőle film és musical, zenemű és természetesen balett is. A történet egyik legnépszerűbb megzenésítése Prokofjev balettje, amelyet 1936-ban írt a Leningrádi Opera felkérésére. – Szergej Prokofjev elementáris, drámai erejű balettzenéje sok koreográfust megihletett, mint ahogyan engem is. Olyan kortárs balett, pontosabban táncszínház megalkotása volt a célom, amely nem illusztrálja sem a Shakespeare által megírt művet, sem pedig Prokofjev zenéjét, hanem egyedi formanyelven keresztül újrateremti és láttatja a megírt, valamint a zenében rejlő, szavakba nem önthető drámát – mondja a produkcióról a rendező-koreográfus. Egerházi Attila számára a Rómeó és Júlia alapvetően a szeretet, azon belül a szerelem, továbbá a félelem, annak egyik legerősebb megnyilvánulási formája, a gyűlölet, a meg nem értés, valamint az emberi gyarlóság és emelkedettség drámája. – Meglátásom szerint olyan táncdráma született, amely szinte minden korosztályt megszólít, szándékom és reményeim szerint megérinti a nézők szívét – fogalmaz a balettigazgató. A premierre és azt követő öt további májusi és júniusi előadásra már megkezdődött a jegyértékesítés.
Rendező-koreográfus: | Egerházi Attila |
Zene: | Szergej Prokofjev |
Díszlet: | Loes Schakenboes |
Jelmez: | Bregje van Balen |
Fényterv: | Loes Schakenboes |
Szcenikus: | Bajkó György |
Betanító- és próbavezető balettmester: | Cristina Porres Mormeneo |
Táncolják:
Rómeó | Fernando Gabriel Luis Luis / Dávid Janík |
Júlia | Cristina Porres Mormeneo/ Dusana Heráková |
Capuletné | Marie Vilette / Marina Pérez Ahedo |
Capulet | Bartha László m.v. |
Tybalt | Graziano Bongiovanni |
Páris | Dávid Janík / Fernando Gabriel Luis Luis |
Mercutio | José Blasco Pastor / Barna Krisztián |
Benvolio | Erdélyi Zsombor / Francesco Vitale Farris |
Dajka | Bokrossy Barbara |
Lőrinc barát | Barna Krisztián / José Blasco Pastor |
Montague | Sipos Dániel m.v. |
Verona hercege | Molnár Gábor m.v. |
Vásári forgatag, nép | Nina Maycas Tarela, Marina Pérez Ahedo, Dusana Heráková, Elisa Lodolini, Sara Musumeci, Alzbeta Talciková, Cristina Porres Mormeneo, Liszkai Zsófia, Marie Vilette, Barna Krisztián, Adam Bobak, Francesco Vitale Farris, Kindl Gábor m.v., Halasi Dávid m.v., Jenei Márton m.v., Erdélyi Zsombor |
Bemutató: 2019. május 12., vasárnap 19 óra
További előadások:
2019. május 21., kedd 18 óra 2019. május 27., hétfő 18 óra 2019. június 19., szerda 19 óra 2019. június 21., péntek 19 óra