A Székesfehérvári Balett Színház 2024. május 19-én, a Vörösmarty Színházban mutatta be legújabb produkcióját, melyet a holokauszt 80. évfordulója alkalmából visz színpadra Egerházi Attila és társulata. Most Budapesten, a Müpa színpadán is bemutatják.
„A Kövek című táncszínházi mű, a holokauszt áldozatainak emléke előtt tiszteleg. A produkció alapvető célja a költészet erejével, valamint a színházművészet eszközeivel létrehozott produkció révén emlékezni és emlékeztetni a 80 éve történt borzalomra. A szándék nem egyfajta történelmi leporelló létrehozása volt, vagy akár a szó klasszikus értelmében vett történet- vagy történelemmesélés, hanem egy drámai erejű, táncszínházi mű megalkotása.
A zene és a táncművészet a lélek olyan mély rétegeibe hatol, ahová a szavak már nem érnek el. Ennek megfelelően a darab a legősibb kommunikációs eszköz, a testbeszéd, annak művészi formája, a táncművészet nyelvén „beszél” a szavakkal el- és kimondhatatlan tragédiáról. Mindemellett nagy hangsúlyt kap a darab zenei szerkezete, amely kifejezetten a produkcióhoz komponált, eredeti szerzemény.
Alkotótársaimmal azzal a szándékkal és abban a hitben készítettük a darabot, hogy általa a ma élő generáció átérezhető módon foghassa fel, hogy mi történt 80 évvel ezelőtt.”
Egerházi Attila
rendező-koreográfus