Új évad, új székhely
Aktuális
A Székesfehérvári Balett Színház életében – négy évvel ezelőtti megalapítása óta – jelentős mérföldkő volt, hogy augusztusban új otthonba költözhetett. A 2022/2023-as évadról már a Kaszap István utcai székhelyen tartottak sajtótájékoztatót augusztus 24-én, szerdán dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Lehrner Zsolt alpolgármester és Egerházi Attila igazgató részvételével.
A Székesfehérvári Balett Színház életében – négy évvel ezelőtti megalapítása óta – jelentős mérföldkő volt, hogy augusztusban új otthonba költözhetett. A 2022/2023-as évadról már a Kaszap István utcai székhelyen tartottak sajtótájékoztatót augusztus 24-én, szerdán Lehrner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere és Egerházi Attila igazgató részvételével.
A Székesfehérvári Balett Színház intézménye, illetve társulata megalapítása óta folyamatosan és dinamikusan fejlődik. A társulat az előző évadban összesen 34 alkalommal állhatott a közönség elé olyan egyedülálló produkciókkal, mint a trianoni békediktátum századik évfordulójára készült Fantomfájdalom című táncdráma, az Egerházi Attila által újrafogalmazott Hattyúk tava, a Pillangók háromfelvonásos táncszínházi est ősbemutatóval és Lukáš Timulak A Place Between című kiváló egyfelvonásos táncművének színrevitelével, a Beethoven tűzként izzó zenéjére készült Prométheusz balett, a Bartók Tavasz keretében, a Müpa szervezésében megvalósult, Egerházi Attila rendező-koreográfus által Boban Marković és zenekara Mrak (Sötétség) című kiadványának zenei anyagára megálmodott és megalkotott Parádé, az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója tiszteletére rendezett összművészeti történelmi produkció, az 1222, a háromfelvonásos Percről percre est, az irodalom és a táncszínház találkozása Örkény István és L. Simon László művei, Egerházi Attila és Ole Kristian Tangen koreográfiái által, valamint a 2021/2022-es évadot záró Koreográfus showcase, amely a társulat tagjai számára biztosít lehetőséget saját koreográfiáik bemutatására. A társulat a 2022/2023-as évadot Székesfehérváron kezdi: a Vörösmarty Színházban szeptember 12-én újra színpadra viszik a családok által már régóta várt Aladdin mesebalettet, szeptember 26-án a nagy sikerű Hattyúk tavát, október 31-én a Percről percre, november 14-én a Pillangók című táncszínházi esteket. A közönség nagy örömére idén karácsonykor sem maradnak Diótörő előadás nélkül – öt alkalommal, december 11-én, 15-én és 16-án láthatják majd a teljes társulatot felvonultató balettet. A balettszínháznak nem csak székesfehérvári tervei vannak: a Percről percre című estet október 27-én a budapesti Nemzeti Színházban mutatják be, a Hattyúk tava balettet a debreceni Csokonai Fórumba utaztatják és Diótörő előadásukkal Görögországba kaptak meghívást. 2022. november 30-án a budapesti Nemzeti Táncszínházban, közös programként valósul meg a világhírű cseh koreográfus, Jiří Kylián Un ballo című művének bemutatója. „Ez a legnagyobb eredményünk, és egyben fokmérője annak, hogy szakmailag és művészi kvalitás tekintetében valójában hol is tartunk. Kyliánról tudni kell, hogy a világ vezető koreográfusa, az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb táncalkotó, aki kizárólagosan olyan társulatoknak ad darabot, ahol a szakmai és művészi munka színvonala olyan kiemelkedő, amely lehetővé teszi a Kylián-balettek elvárt színvonalon történő interpretálását. Az a tény, hogy bemutathatjuk az Un ballo című balettet, magáért beszél.” – fogalmazott Egerházi Attila. A háromfelvonásos táncszínházi esten Jiří Kylián balettje mellett helyet kap Alexander Ekman humorral telített, a való életből vett, változatos szituációkat bemutató Szeszély című darabja és Egerházi Attila legújabb koreográfiája is. A sajtótájékoztatón a balettigazgató elmondta, hogy a tudatos társulatépítésben hisz: jelenleg 15 szerződtetett táncművésszel és 10 gyakornokkal dolgozik. A társulat kiemelkedő szakmai és művészi színvonalat képviselő táncművészei mellé idén is csatlakoznak új tagok: Gabriele Tamolli és Faile Sol Bakker magántáncosok, Sidney Ramsey, Noemi Gregnanin és Michela Piccinini karköteles szólisták, valamint Nina Sninska és Jelle-Johannes Hendrix kartáncosok. Gyakornokaik is rendszeresen szerepet kapnak a darabjaikban, a közös munka révén dinamikusan fejlődnek. Többen közülük szerződést kaptak már hazai, vagy külföldi társulatoknál is. Az előző évad értékelése, a repertoáron tartott előadások és új bemutatók, a vendégjátékok, valamint a művészállomány személyi változásai után további tervekről is beszámoltak. Új székhelyhez új webhely is dukál – hamarosan megújul a balettszínház honlapja. Folytatják a közönségkapcsolatok építését a külső helyszíneken, nyugdíjaskluboknál, iskolákban, óvodákban, civil szervezeteknél. Új székhelyükön is fogadják majd az érdeklődőket, izgalmas programokkal szeretnék bemutatni és belakni a Kaszap István utca 6. szám alatti épületet. Táncszínházi nevelést tartanak gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Folytatódik a Balett Barátok Körének előző tavasszal elkezdett programsorozata. A Székesfehérvári Balett Színház, a Vörösmarty Színház és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar egy közös „bérletet” vezet be.
Fotó: Simon Erika