Pillantás a kulisszák mögé

Aktuális

2018-11-10 16:41:00

Nyílt napot rendezünk november 17-én, szombaton tíz órától a  Táncházban.  Az eseményre szeretettel várjuk a tánc, a színház és a táncszínház iránt érdeklődő nézőinket, akik szeretnének betekintést nyerni a város balettszínházának kulisszái mögé.

Nyílt napot rendezünk november 17-én, szombaton tíz órától a  Táncházban.  Az eseményre szeretettel várjuk a tánc, a színház és a táncszínház iránt érdeklődő nézőinket, akik szeretnének betekintést nyerni Székesfehérvár balettszínházának kulisszái mögé.

A nyílt napon fellebbentjük a fátylat arról, hogy a Székesfehérvári Balett Színház táncművészei miként készülnek előadásaikra és hogyan is készül egy táncszínházi produkció. Az érdeklődők testközelből tekinthetnek meg egy balett- vagy kortárs gyakorlatot, majd azt követően pedig tanúi lehetnek egy repertoár próbának. A testek „beszédét” a szavak követik és egy interaktív beszélgetés keretében a résztvevőknek alkalmuk nyílik találkozni a táncművészekkel, balettmesterrel, koreográfussal, valamint a társulat vezetőivel. A bátrabbaknak egy rögtönzött „próba” keretében alkalmuk nyílhat együtt táncolni a társulat táncművészeivel.

A Székesfehérvári Balett Színház nyílt napjait minden hónap valamelyik szombat délelőttjén tartjuk, első alkalommal november 17-én. Maximális létszám: 20 fő A részvétel ingyenes, regisztrálni, bejelentkezni Láposi Rékánál lehet a laposi.reka@fehervaribalett.hu címen. Tervezett program: 9.45 A látogatók fogadása a Táncház előtt 9.55 Csoportos bevonulás a terembe. Váltócipő vagy zokni használata kötelező! 10.00 Egerházi Attila tájékoztatója, majd nyilvános próba a közönség bevonásával és beszélgetés a koreográfussal, táncosokkal
Pillantás a kulisszák mögé borítóképe