Nyílt nap a Székesfehérvári Balett Színházban

Aktuális

2024-01-22 08:06:00

Februárban ismét sok szeretettel várjuk különleges nyílt napunkra a tánc, a színház és a táncszínház iránt érdeklődőket, akik szeretnének betekintést nyerni a Székesfehérvári Balett Színház kulisszái mögé.
2024. február 3-án, szombaton 10 órától a vállalkozó szelleműek akár együtt is táncolhatnak a társulat tagjaival és láthatnak egy részletet következő előadásunkból, a Hattyúk tava című produkcióból.
Az érdeklődők egy rögtönzött balettgyakorlat keretében együtt táncolhatnak a társulat táncművészeivel. A balettgyakorlat után egy mini jelmezkiállításon is részt vehetnek a látogatók, hiszen bemutatjuk a Hattyúk tava című produkció jelmezeit, melyekről Egerházi Attila, társulatunk igazgatója, Porres Mormeneo Cristina vezető balettmester és a társulat tagjai is elmondanak majd néhány érdekességet.
A tervezett program:
9:45 A látogatók fogadása a Székesfehérvári Balett Színházban (Székesfehérvár, Kaszap István u. 6.)
10:00–11:15 Interaktív balettgyakorlat a közönség bevonásával és egy részlet megtekintése a Hattyúk tavából
11:15–12:00: Mini jelmezkiállítás
A programnak a Székesfehérvári Balett Színház próbaterme ad otthont.
Váltócipő vagy zokni használata kötelező és kényelmes ruha ajánlott!
A részvétel regisztrációhoz kötött.
A február 3-án, szombaton 10–12 óra között zajló nyílt napon a helyek korlátozott számban elérhetőek. Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet:
 https://forms.gle/5bx4c7pocwA8YC1w8
A jelentkezés határideje: 2024. február 2. 12:00
Nyílt nap a Székesfehérvári Balett Színházban borítóképe

Kapcsolódó hírek