Mesélő táncok

Aktuális

2024-04-30 17:57:00

Mintegy hatszáz székesfehérvári nagycsoportos óvodás vett részt abban az egyedülálló produkcióban, melyet a Székesfehérvári Balett Színház rendezett kedden délután a belvárosban, a tánc világnapja alkalmából. A gyerekek a népszerű Alma együttes páratlanul vidám muzsikájára táncoltak, bolondoztak a Mercure Hotel Magyar Király előtti téren.

„A tánc egy olyan eszköz, ami az ember legősibb nyelvén, a mozdulatokkal kommunikál. Ha megszületik egy gyermek, beszélni még nem tud ugyan, de már csörög, zörög, mozog, ritmusokat játszik, így fejezi ki önmagát.” – hangsúlyozta Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója. Elmondta, küldetésüknek tekintik, hogy két korosztályba, az idősek és a gyerekek körébe kiemelten integrálják a művészetüket. Nemrég indították útjára a TáncTerápia 65+ programot, ami nagyon népszerű és sikerrel működik. A táncban rejlő erőt a szépkorúak lelki, testi és mentális egészségének szolgálatába állítják, így támogatják az idősek életminőségének javítását.

A gyerekeket még nem szólították meg, ezért hívták életre – csapatépítő céllal –  a Mesélő táncok című programot az Alma zenekarral, amely magas szinten képviseli a kisgyermekes családoknak szóló dallamokat. A produkció időpontjának megválasztását a tánc világnapja (április 29.) adta. Kedden délután a Mercure Hotel Magyar Király előtti térre invitálták a székesfehérvári óvodák nagycsoportosait, akiket hat dallal és egy ráadással örvendeztetett meg az Alma együttes.

„A ritmus, az ütem ősi dolgok, a zene, a tánc pedig ott vannak a mindennapjainkban. Ha belegondolunk, a beszédünknek, a járásunknak, a szívdobogásunknak is van ritmusa. A zene és a tánc körbevesz minket! A legjobb dolog, amit tehetünk, hogy a gyerek előtt megnyitjuk ezt a teret a mai, social mediával erősen fertőzött világban, csapatot építünk a kicsiknek, megmozgatjuk őket, és megmutatjuk nekik a zene és a tánc erejét.” – hangsúlyozta Buda Gábor, az Alma együttes alapítója, vezetője.

Az együttes dalaira Egerházi Attila és Cristina Porres Mormeneo, a Székesfehérvári Balett Színház vezető balettmestere mutatta a játékos, ritmusos mozdulatokat a kicsiknek, akik láthatóan nagyon jól mulattak, és élvezték a felszabadult mókázást. A kezdeményezés Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával valósult meg.

Forrás: Önkormányzati Kommunikációs Központ

Mesélő táncok borítóképe