Kövek – bemutató a holokauszt 80. évfordulója alkalmából
Aktuális
A Székesfehérvári Balett Színház 2024. május 19-én, a Vörösmarty Színházban mutatja be legújabb produkcióját, melyet a holokauszt 80. évfordulója alkalmából visz színpadra
Egerházi Attila és társulata.
„A Kövek című táncszínházi mű a holokauszt áldozatainak emléke előtt tiszteleg. A produkció alapvető célja a költészet erejével, valamint a színházművészet eszközeivel létrehozott produkció révén emlékezni és emlékeztetni a 80 éve történt borzalomra. A szándék nem egyfajta történelmi leporelló létrehozása volt, vagy akár a szó klasszikus értelmében vett történet- vagy történelem-mesélés, hanem egy drámai erejű, táncszínházi mű megalkotása.
A zene és a táncművészet a lélek olyan mély rétegeibe hatol, ahová a szavak már nem érnek el. Ennek megfelelően, a darab a legősibb kommunikációs eszköz, a testbeszéd, annak művészi formája, a táncművészet nyelvén „beszél” a szavakkal el- és kimondhatatlan tragédiáról. Mindemellett nagy hangsúlyt kap a darab zenei szerkezete, amely kifejezetten a produkcióhoz komponált, eredeti szerzemény.
Alkotótársaimmal azzal a szándékkal és abban a hitben készítettük a darabot, hogy általa a ma élő generáció átérezhető módon foghassa fel, hogy mi történt 80 évvel ezelőtt.”
Egerházi Attila
Alkotói stáb:
Rendező-koreográfus: Egerházi Attila
Librettó: Egerházi Attila
Zeneszerző: Födő Sándor
Irodalmi betétek szerzője: L. Simon László – József Attila-díjas író, költő
Koreográfus-asszisztens, próbavezető balettmester: Cristina Porres Mormeneo
Látvány- és díszlettervező: Egerházi Attila
Fénytervező: Yaron Abulafia
Jelmeztervező: Herman Anett és Pajor Patrícia
Szcenikus: Herman Anett és Pajor Patrícia
Szakmai konzultáns: Prof. dr. Grósz Andor – Mazsihisz elnök
Média design: Falvay Miklós
Produkciós vezető: Cselle Bence
Táncolják: a Székesfehérvári Balett Színház táncművészei
Hangfelvétel, keverés, mastering: Födő Sándor
Ének: Bíró Eszter, Bodrogi Éva, Balogh Gusztáv
Kórus: Gálbory Kira, Kozlova Polina, Medveczki Réka, Rácz Nikolett, Tóth Rebeka, vezényel: Hajzer Nikolett
Hangfelvételről közreműködik: Sarádi Zsolt, a Vörösmarty Színház színművésze
Cselló: Rohmann Ditta
Hegedű: Csonka Gábor
Brácsa: Haraszti Krisztina, Fekete Márton
Gitár: Hámori Máté
Fúvós hangszerek: Cserta Balázs
Kottagrafika: Hámori János
A felvételek a Fodo Sound Studioban készültek 2024-ben.
A produkció Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata valamint a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány támogatásával valósult meg.
Bemutató időpontja: 2024. május 19. – Vörösmarty Színház, Nagyszínpad