Fantomfájdalom a Táncfesztiválon
Aktuális
A Győri Balett júniusban rendezi meg a 16. Magyar Táncfesztivál és 6. Gyermek Táncfesztivált. A Székesfehérvári Balett Színház Fantomfájdalom című előadásának internetes közvetítése 2021. június 18-án, pénteken lesz.
A Győri Balett 2021. június 14-től 20-ig rendezi meg Győrben a 16. Magyar Táncfesztivál és 6. Gyermek Táncfesztivált. A „remény” sajtótájékoztatóján jelentette be Velekei László, a Győri Balett igazgatója és Kiss János, fesztiváligazgató, hogy egy év kihagyás után Győr idén ismét a tánc fővárosa lesz a nyár elején. Online és szabadtéri közösségi vetítések – közönségtalálkozók mellett 3 nagyszabású produkciót is tartanak a város szívében.
Tavaly ilyenkor még azt a döntést kellett meghozniuk a szervezőknek, hogy a soron következő, 16. Magyar Táncfesztivált a vészhelyzetre való tekintettel nem tartják meg. Eltökéltek voltak viszont abban, hogy amint lehetőség lesz rá, újult erővel belefognak a szervezésbe, hiszen Győr nem maradhat Táncfesztivál nélkül! Az idén “megismételt” fesztivál mindenki számára elérhető lesz: annak is, aki úgy dönt, hogy otthon marad, és annak is, aki személyesen vesz részt a hétnapos ünnepségen. A meghívott előadások egy része tehát online lesz elérhető az adott napon reggel 7-től este 10-ig. A kortárs alkotók és előadók sorában látható lesz az Inversedance – Fodor Zoltán társulat Vérző patak című darabja, amely Arany János Ágnes asszony balladáját dolgozza fel, a bűn és bűnhődés témakörét körbejárva. A fesztivál második napján a Hámor József nevéhez köthető Gangaray Dance Company darabjában az ókori Agora válik a tánc spirituális szentélyévé. A továbbiakban bemutatkozik a Közép-Európa Táncszínház a hozzájuk rendszeresen visszatérő Anton Lachky egyik darabjával, az idén 30. jubileumát ünneplő Budapest Táncszínház vadonatúj premierjével a Viszlát a levegőben! című művel, amelyben a cirkuszművészet eszköztárát is felvonultatják. A mindössze néhány évvel ezelőtt megalakított, legfiatalabb társulat, a Székesfehérvári Balett Színház táncdrámát alkotott tavaly a trianoni békediktátum 100 éves évfordulójára, amit szintén megtekinthetnek online az érdeklődők, csakúgy, mint Bozsik Yvette groteszk retrodarabját, a gyerekkori élményekből összegyúrt Nyaralást. A zárónapi virtuális színpadon a Szegedi Kortárs Balett vezetője, Juronics Tamás legutóbbi, személyes hangvételű, családtörténeti remekműve a Credo jelenik meg. Egy új helyszín kapcsolódik be a győri Magyar Táncfesztivál eseményeibe, a gyönyörű, barokk palota, az Apátúr-Ház. Itt rendezik a közönségtalálkozókkal egybekötött közösségi előadásokat, ahol a 100 fős nézőtéren kivetítőn lesznek láthatók premierek és jubiláló együttesek darabjai. A nyitó napon vetítik a Magyar Nemzeti Balett májusban szintén online bemutatott előadását, Venekei Marianna második nagylélegzetű művét, a Sztravinszkij zenére készült Tűzmadarak című alkotást, másnap a 40 éves alkotói jubileumát ünneplő, friss Kossuth-díjas Frenák Pál mutatkozik be legutóbbi darabjával a Spi_der –rel. A 60 éves Pécsi Balett nagysikerű Rómeó és Júlia előadásával érkezik Győrbe, a 70 éves Magyar Állami Népi Együttes pedig Megidézett Kárpátalja táncelőadásával mutatja be a határon túli magyar folklór egy darabját. Az Apátúr-Ház pénteken a testvérvárosok estjének ad otthont, szombaton pedig a visszatérő fesztiválvendég a nagysikerű Recirquel Társulat Non solus darabját nézhetik meg kivetítőn. Az előadások előtt minden este az érdeklődők találkozhatnak az alkotókkal is. Emellett az Apátúr-Ház a 6. Gyermek Táncfesztivál helyszínévé válik élő produkciókkal, este pedig kultur-gasztró udvarrá alakul. Élőben láthatják a Gryllus Vilmos – Győri Balett: Maszkabál c. táncszínházi produkcióját, a Tünet Együttes Kucok c. interaktív előadását óvodásoknak, Kulcsár Noémi – Tellabor: Állatok farsangja c. táncmeséjét. Online is lesznek láthatók izgalmas gyerekdarabok a Pécsi Balett Piroska és a farkas c. mesebalettje, a Nagyvárad Táncegyüttes Vanmese c. zenés előadása. A rendezvényeken a nézőket a szervezők lassan átvezetik az online térből az élő helyszínekre, hiszen a hétvégén egy 500 férőhelyes nézőteret és szabadtéri színpadot alakítanak ki a város szívében, a Széchenyi-téren. Itt mutatkozik be először élőben a Győri Balett új darabja, amely a világzenei műfaj jeles képviselője, Lajkó Félix és a társulat igazgatója, Velekei László alkotói fúziójából jött létre GisL címmel és a klasszikus balettirodalom remekét a Giselle-t álmodja újra. Ugyanitt szombaton a magyar amatőr néptáncmozgalom kiválóságai köszöntik Győr városát, és erre az előadásra 100-100 jegyet ajánlottak fel a pandémia idején helytálló egészségügyi dolgozóknak, valamint a honvédség és a katasztrófavédelem munkatársainak. Vasárnap pedig a Győr várossá válásának 750-ik évfordulóját köszöntő egyedi programot tekinthetik meg a Győri Balett, a Magyar Állami Népi Együttes, a Maros Művészegyüttes, a Duna Művészegyüttes és a Nemzeti Táncegyüttes részvételével. A színpadon az est folyamán több száz táncos szórakoztatja majd a város lakóit és az érdeklődőket. A Fesztivál szakmai védnöke pedig a szintén jubiláló, 90 éves Novák Ferenc Tata lesz. Kiegészítő rendezvényként a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasainak munkáiból kaphatnak ízelítőt egy konferencia keretében. TáncKépek címmel pedig válogatást láthatnak a MANK (Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.) kiállításából.
A Székesfehérvári Balett Színház Fantomfájdalom című előadásának internetes közvetítése 2021. június 18-án, pénteken lesz. További részletek: www.gyoribalett.hu.