Évadindító nyílt nap a Székesfehérvári Balett Színházban

Aktuális

2024-08-14 11:06:00

A Székesfehérvári Balett Színház 2024. augusztus 31-én különleges nyílt napra várja a tánc, a színház és a táncszínház iránt érdeklődőket, akik szeretnének betekintést nyerni a kulisszák mögé.

 

A nap nyitásaként évadindító sajtótájékoztatót tartunk, melyen részt vesz Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere, Lehrner Zsolt alpolgármester és Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója.

Augusztus 31-én, szombaton a vállalkozó szelleműek akár együtt is táncolhatnak a társulat tagjaival és láthatnak egy részletet legújabb, szeptemberben bemutatásra kerülő Pinokkió című produkciónkból.

A testek „beszédét” a szavak követik, hiszen a résztvevőknek lehetőségük nyílik beszélgetni a táncművészekkel, a balettmesterrel és a koreográfussal.

Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet:
https://forms.gle/Nn5NVwSWDa2ce23i6

A tervezett program:

9:45: A látogatók fogadása a Székesfehérvári Balett Színházban (Székesfehérvár, Kaszap István u. 6.)

10:00 - 10:30 Évadnyitó sajtótájékoztató

10:30 – 11:45: Interaktív balettgyakorlat a közönség bevonásával és egy részlet megtekintése a Pinokkióból

11:45 – 12:30: Közös beszélgetés a társulat tagjaival

 

A programnak a Székesfehérvári Balett Színház próbaterme ad otthont.

Cím: 8000 Székesfehérvár, Kaszap István utca 6.

Szeretettel várjuk Önt, Önöket is az eseményre!

 

Évadindító nyílt nap a Székesfehérvári Balett Színházban borítóképe