Eltáncolni az elmondhatatlant

Aktuális

2024-06-14 17:56:00

A Székesfehérvári Balett Színház május 19-én mutatta be KÖVEK című produkcióját, melyet a Holokauszt 80. évfordulója alkalmából vitt színpadra Egerházi Attila és társulata, s amely Magyarország első, ebben a témában született táncművészeti alkotása.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, Prof. dr. Grósz Andor a premier előtt elhangzott emlékező beszédében köszönetét fejezte ki Székesfehérvár városának, annak vezetésének és polgármesterének a magyar, azon belül a székesfehérvári zsidóság támogatásáért. 

„Az emlékezés nem csupán annyiból áll, hogy tisztelettel adózunk a holokauszt áldozatai előtt. Az emlékezés nem csak a múltra irányul, hanem meghatározó formája a jelenünknek és a jövőnknek is.” – fogalmazott a Mazsihisz elnöke.

Hozzátette, 80 évvel ezelőtt a magyar zsidóság borzalmas, felfoghatatlan tragédiát szenvedett el. Nincs rá szó, hogy visszaadjuk azt a rettenetes kínt, amit felmenőink, családtagjaink, hittestvéreink, szomszédaink elszenvedtek. Miközben rájuk emlékezünk, meg kell értenünk: a művészetnek, a kultúrának óriási szerepe van abban, hogy a túlélők és az utókor képesek legyenek feldolgozni, megérteni a tragédiát. Az igaz művészet gyógyító erővel bír, szavak nélkül képes megragadni és közvetíteni az emberi lélek érzéseit, a szív legkisebb rezdüléseit is. A különböző művészeti formák – így a táncművészet is – segítenek abban, hogy feldolgozzuk a múlt traumáit. 

 „Magyarországon eddig még nem készült a holokauszttal kapcsolatos táncművészeti alkotás. Amikor az 1944-es holokauszt áldozataira emlékezünk egy művészeti eseménnyel, akkor gondoljunk arra, hogy egy társadalomban a kultúra az egyik legfontosabb eszköz egymás megértésére és a másik emberrel való együttműködésre.” – mondta Prof. dr. Grósz Andor.„Emlékezés – talán ez a jó kifejezés, ami miatt most összegyűltünk. De legalább ennyire fontos, hogy ennek része legyen az emlékeztetés is! Külön köszönöm, hogy itt van velünk Elnök Úr, és köszönöm, hogy a Mazsihisz együttműködő partnerünk volt az előadás megálmodásában!” – hangsúlyozta beszédében Székesfehérvár polgármestere. Mint mondta, reményei szerint a Kövek című bemutatóval emlékezni és emlékeztetni fognak a következő időszakban több alkalommal Fehérváron, az ország különböző településein és a határon túl is. A zene és a tánc alkalmas erre, mert nincs nyelvi akadálya az érzelmek megmutatásának, átadásának.

Dr. Cser-Palkovics András kiemelte, fontos cél, hogy minél több fiatallal megértessék, a holokauszt tragédiája nem egy másik világban, egy másik bolygón történt, hanem többek között abban a városban, melynek ma mi vagyunk a polgárai.

"Itt éltek polgártársaink, egyik nap még a jog védelmében, másik nap már a jogvesztettségben, majd a folyamatnak gyilkosság lett a vége nagyon sok ember vonatkozásában. Ezt az emléket életben tartva nekünk felelősségünk van abban, hogy a mában mi és hogyan történik. Felelősek vagyunk azért, hogy a polgárok biztonságban érezzék magukat városunkban, az országban és Európában. 1944-45-re Székesfehérváron emlékezni kiemelten fontos, hiszen kevés tragikusabb időszaka van a több mint ezer éves városunknak. Fehérvárról mintegy 3000 főt hurcoltak el, közülük körülbelül 1850-et fehérvári lakcímről, és csupán 131 fő térhetett haza – ezek mind emberi sorsok voltak, egy közösség tagjainak sorsai. Ezért fontos, hogy emlékezzük rájuk a kultúra eszközeivel, és átadjuk a következő generációnak. Ha ez sikerül, akkor a jövőben ilyen borzalmak nem fordulhatnak elő." – emelte ki Székesfehérvár polgármestere.„Alapvetően két erő, a szeretet és a félelem mozgatja a világot, ebből gyökereznek érzéseink, cselekedeteink, gondolataink. 80 évvel ezelőtt a félelem lett úrrá és gyűlölet született belőle.” – hangsúlyozta Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója. Mint mondta, művésztársaival azon vannak, hogy a szeretet erejével, szavakkal nem kifejezhető módon gyógyítsanak és emlékeztessenek. Erre vállalkozott a Kövek című produkciójával a Székesfehérvári Balett Színház.

Forrás: szekesfehervar.hu
Fotó: Simon Erika - ÖKK Fehérvár és Kőmíves András

Eltáncolni az elmondhatatlant borítóképe