A Parádé a hónap legjobbjai között

"Bár nagyon szeretem a kultúra minden szegmensét, mégis vannak nagy hiányosságaim a művészetek terén. A bábelőadások például még a bakancslistámon vannak, és nem pusztán szórakozásból űzött, hanem művészi, megkoreografált táncot is nagyon régen láttam utoljára. Tavaly azonban áttört a gát, amikor a Vörösmarty Színházban több teátrum előadásaiból is láthattam ízelítőt, amelyek közül az egyik a Székesfehérvári Balett Színház Parádéja volt, amely a Boban Markovic Orkestar és a fejér megyei társulat együttműködésében jött létre. Akkor elhatároztam, hogy megnézem a teljes performanszot is, és elvarázsolt az, ami nagyjából egy órán keresztül elém tárult.

A kortárs táncszínházi mű tulajdonképpen egy kortárs balett, de mielőtt tüllszoknyában ringó, kecses hattyúk ugranának lelki szemünk elé, fontos kihangsúlyozni, hogy a Parádé inkább olyan, mint egy olvasztótégely a táncok számára: mintha egybegyúrták volna a spanyol, olasz és hasonló stílusú, egzotikus mozgáskultúrát, és összemixelték volna a magyar virtussal, majd az elegyet vastagon nyakon öntötték volna Boban Markovic unikális hangzásvilágával. A produkció nagyokat kortyol a zenekar Mrak című albumából (ezt külön is érdemes meghallgatni), amit a Székesfehérvári Balett Színház művészei tökéletesen kifejeznek a színpadon vizuálisan is.

A Parádé egy életérzést fogalmaz meg a táncszínház nyelvén, az élet olyan pillanataira és szituációira ismerhetünk rá a szegmensekben, amiket mindannyian tapasztalunk már vagy fogunk. De inkább az előadás után jut idő mindezen gondolkodni, hiszen közben az érzékszerveinket lefoglalja az a dinamikus csoda, ami megszületik a deszkákon Egerházi Attila rendező-koreográfus vezényletével, díszleteivel: a karakteres zene, a parádés koreográfia, a lelkiismeretes és tehetséges táncosok, valamint a színpompás jelmezek és az ízléses színpadkép összessége. Szerettem." - Dani